Programbejelentő a Tisza folyó virágzása alkalmából Magyarkanizsán
Az egyedülálló természeti jelenség, a Tisza folyó virágzása alkalmából Magyarkanizsa Község Idegenforgalmi Szervezete és a magyarkanizsai Tisza Klub Ökológiai Egyesület nemzetközi ökológiai – turisztikai összejövetelt szervez A fenntartható fejlesztés jelentősége az öko – turizmus szempontából elnevezeséssel, 2010.06.12-én (szombaton) a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely termében, Fő tér 1. sz. alatt.
A Tiszavirág rituális szerelmi táncával, alakja szépségével és színével több millió éve bűvöli az embereket (június 10 – 23. között). A folyó hullámai felett több millió sárga rovar száll, amelyek szerelmi hévtől elragadtatva a világ keletkezését idézik föl előttünk. A felejthetetlen élményt selymes szárnyacskáik halk suhogása és a lenyugvó nap víztükrön csillogó visszfénye teszi teljessé. A napnyugtával aztán el is enyészik minden erejük, amelyet három hosszú éven át gyűjtöttek a sötét folyómeder falában. Néhány óra leforgása alatt tanúja lehet a természet teremtőerejének, amely e gyengéd, törékeny teremtményekben testesül meg, a földkerekségnek ezen piciny pontján. Reméljük, a rendezvényen Önnek is felejthetelne élményben lesz része.
Az öko – turisztikai rendezvény PROGRAMJA
10.00–10.30 A résztvevők érkezése, regisztráció
10.30 Megnyitó
Üdvözlő beszédek: Nyilas Mihály, Magyarkanizsa község elnöke, Bálint Zoltan Tisza Klub, Maksimović Táljai Ljubinka, Magyarkanizsa Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatónője
12,00–13,00 Az összejövetel munkajellegű része
Előadók: Varnjú P. Ernő, tertományi gazdasági titkárhelyettes, prof. dr. Kaszás Károly, a Szabadkai Építőmérnöki Kar tanára, dr. Perić Siniša, a Belgrádi „Srbijašume” vállalat igazgatóhelyettese, Knežev Milan, mérnök, a Tisza folyó minőségét kisérő községközi bizottság elnöke, Balint Zoltan, a Tisa Klub elnöke és Maksimović T. Ljubinka, Magyarkanizsa Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatónője
13.00–13.30 Hozzászólások
13.30 Fogadás (Cnesa)
17.30 Csónakos kirándulás a Tiszán
18.00 VÍZI KONCERT
20.00 Est a Tisza parton
2010.június 12-től a fő rajzásig a Tisza folyó 154. km – nél, a sódertelepnél Turisztikai információs pultot helyezünk el, ahol 16.00 - 20.00 óráig Magyarkanizsa község ifjúságának képviselői magyar népviseletben prospekusokat osztogatnak.
Bővebb információ: Magyarkanizsa Község Idegenforgalmi Szervezete, Maksimović Táljai Ljubinka, Mob.tel.: 063-593-474